NŐK és ANYUKÁK

 

Miben vagyunk mások? 

  • Krízis helyzetekben igyekszünk gyorsan eljárni.
  • A leinformálás folyamatát az alaposság mellett, próbáltuk a legrövidebbre csökkenteni

 

Elsők voltunk! 

Gyorsan és hatékonyan tudtunk, és tudunk segítő kezet nyújtani a bajba jutottaknak.


Covid vírus miatt, csonkán maradt családok támogatása:

Az országban mi foglalkoztunk először a Covid miatt félárván maradt gyermekek segítésével.
Ebben is erősségünk a gyorsaság. Anyagilag, és tárgyi adományokkal, rövid időn belül tudtunk minden családnak segíteni.
Jelenleg 12 támogatói csoportunk működik, amiben az ott lévő családok havi rendszerességgel kapnak anyagi segítséget a támogatók által vállalt idő intervallumon keresztül. 

 

Ágyat az Anyukáknak

Orosvári Zsolt kezdeményezéséhez kapcsolódva, együtt láttuk el a magyarországi gyermekkórházakat olyan ágyakkal, amit a gyermekeikkel bent lévő szülő, hozzátartozó részére vittünk, hogy ne a földön vagy összetolt székeken kelljen aludniuk.

A minisztérium által küldött igény szerint (2019), országosan 500 db ágyat tudnak befogadni ezek az intézmények, ebből mi 400-at kivittünk. 

 

Elismerések: 

2016. Civíl Díj döntősei voltunk

2016. Zuglói Család és Gyermekjóléti központ

2020. Civíl díjasok lettünk az Ágyat az anyukáknak akcióval

 

Képzések, tanfolyamok amiken részt vettünk:

Civíl Impact Akadémia

 

Mindazok akik Nekünk segítenek
és akiket Mi segítünk!
Termékenységi klinika 2
Szülészet és kórház 8
Őssejt bank 3
Támogató önkormányzat 2
Anyák a közösségben 15000
Generali Ford Budapest Zugló Önkormányzata Philip Morris